Reggel fél órával korábban keltünk, hogy legyen időnk lámpabúrát szerelni indulás előtt. Gyors készülődés után Anikó neki is látott a feladatnak, ám a legelső mozdulat hatására elment az áram az egész szobában és valószínűleg a szálloda adott szárnyában is… Pár perces szünet után Anikó vette a bátorságot, és mintha mi sem történt volna, felhívta a recepciót, hogy nincs áram a szobában. Válaszként előkerült egy egyenruhás, műszakos kollega, aki a szobába belépve a legelső villanykapcsolónak álcázott biztosítékot felnyomva fényt varázsolt. Hogy mi erre nem jöttünk rá! Már megint szőkék voltunk. Habár be kell vallani, az india elektronikai és internet csatlakozások tekintetében elég tanácstalanul állunk néha, és inkább segítséget hívjunk, mintsem tönkretegyük valamelyik felbecsülhetetlen értékű technikai eszközünket. Miután újra lőn világosság, Anikó úgy döntött, nem kísérletezik tovább és kicsekkoláskor kéztördelve, sajnálkozva mindent bevallott a recepción. Legnagyobb megdöbbenésre a recepció vezetője csak annyit kérdezett mosolyogva, hogy nem sértette-e meg a törött üveg Anikó kezét, majd megnyugodva vette tudomásul, hogy a kedves vendégnek semmi baja. A búra miatt ne aggódjunk, fogyóeszköz. Na ha ezt tudtuk volna, 1 órával többet aludhattunk volna éjjel, ha gondolkozunk a megoldáson! :) Ezek után hálás szívvel természetesen excellent besorolást adtunk a szállodának és „kokuszgolónak” a vendég kérdőíven, és bevágódva Rahul bácsi mögé az autónkba, aki még mindig Mohan, elindultunk az idegenvezetővel megnézni Agra maradék nevezetességeit.
Agra utolsó palotáját, ami egyszerűen meseszép volt, kb. 40 fokos melegben és ismét közel 100%-os páratartalomban csodálhattuk meg. Még az idegenvezető is szóvá tette, hogy ma különlegesen nagy meleg van. Időközben Betti korábbi megfázása erős köhögéssel is párosult, így Anikó villámgyorsan baráti, telefonos segítségkérés mellett döntött, és felhívta Ankur-t Mumbaiban, felsorolva a tűneteket és vázolva a problémát. Ankur pár perc türelmet kért, majd visszatelefonált csupa hasznos kérdéssel, miszerint Betti már otthon is beteg volt-e vagy itt lett-e az? Megcsípte-e valami? Ivott-e a csapvízből?, stb. Amikor mindenre egyértelmű „nem” volt a válasz, és kiderült, hogy Bettinek Európából hozott náthája van, mindenki megkönnyebbült egy kicsit, habár ez sem jó, de legalább nem itteni fertőzés. Ankur – konzultálva saját orvosával – smsben küldött nekünk néhány európai gyógyszernevet, ami megfelelő a megfázás kezelésére és recept nélkül kapható Indiában. A gyógyszerlista mellé azt is megkaptuk, hogy miből mikor és mennyit kell bevenni, hogy Betti jobban legyen. Anikó szigorúan felügyeli az adagolási folyamatot, forró tea kíséretében és a napi programon kívül ágyba parancsolja Bettit. Mellesleg a pálinka is elzárásra került a gyógyszerek miatt, némi ellenállás kíséretében. :)
Az agrai városnézés befejeztével ismét útra keltünk, hogy megnézzük a következő várost, Jaipurt. Borzasztóan fárasztó 2 naponta ki-be csekkolni szállodákban. Mire Jaipurba értünk egy 3,5 órás autóút után már nagyon nyűgösek voltunk. Szerencsére utunk most nagyon szép környéken vezetett, templomok, erdők és hegyek szegélyezték az európai minőségű utakat. Jaipurba érve egy gyönyörű szállodában helyeztek el minket, amit mégsem szeretünk annyira, mivel teltház van, hatalmas tömeg és az udvaron egy éjszakai céges buli kezdődött nemrég. A recepciósokkal azonban már most összebarátkoztunk, úgyhogy pár percre bekukkanthattunk a céges partyra, természetesen a recepciós és a londíner kíséretében. Anikó végre megtalálta a sok templom és viskó között azt a világot, amit keresett… :)
