Reggel 8-kor hulla fáradtan kászálódtunk ki a liftből, mivel egész éjszaka az ablakunk alatt zajló bulit hallgattuk. Szerencsére Betti tudott valamennyit pihenni, így már szinte makk egészségesen ébredt fel a kapott gyógyszerek hatására. Anikó meglehetősen „ne szólj hozzám” állapotban fogyasztotta el a reggelit, mivel az egész hetes megfeszített program után, igazán ráfért volna már egy kiadós alvás, amit sikeresen kiváltott Pussycat Dolls – Jai ho! című számának egész éjszakát betöltő változata. A városnézés kezdetével egy aranyos kisváros bontakozott ki előttünk. Igaz, hogy a már megszokott indiai kosz és tehenek innen sem hiányozhattak, de Jaipur kezdett már igazi városhoz hasonlítani. Rendezett épületeivel, gyönyörű műemlékeivel belopta magát a szívünkbe. Annak ellenére, hogy nem szerettük a szállodát, Jaipurt megkedveltük (pont fordítva, mint Agrában).
Városnézésünk első állomásaként a Red Fort előtt álltunk meg, ahol vezetőnket követve váratlanul kikötöttünk ama híres téren, amin már az internetes képek láttán oly nagyot vidultunk egyszer. Ott álltunk az Elephant booking office tábla alatt. Kirobbanó röhögés vette kezdetét, és szerencsétlen vezetőnk csak tanácstalanul álldogált, próbálva uralni a helyzetet. Sűrű bocsánatkérések közepette magyarázni kezdtük neki, hogy amikor először láttuk ezt a feliratot és elefánttal teli teret az interneten, rendkívül viccesnek találtuk, mert nálunk ilyen felirattal nem mindennap találkozik az ember. Furcsamód vezetőnk nem értette a poént, így mi is mérsékelni kezdtük magunkat, és elkönyveltük, hogy ismét nagyon európainak néztek minket. :) A nagy örömöt még nagyobb követte, ugyanis előállt prepaid elefántunk :), és következett a nagy feladat, felmászni a hátára. Hatalmas feeling volt! Ha bárkinek lehetősége lesz a jövőben kipróbálni az elefántogolást, szívből ajánljuk! Persze ez a kivételes esemény sem ment megrázkódtatások nélkül az életünkben, ugyanis „Dumbó” félúton váratlanul fújtatva megállt. Buzgón kezdtünk el tanakodni, vajon nem vagyunk-e túl nehezek szegény elefántnak (utólag belegondolva, már hogy lennénk nehezek egy ekkora teremtménynek!), amikor a „lovas” mosolyogva hátraszólt : „No worry! Toilett!”. Na tessék, életünkben egyszer ülünk elefánton, és pont akkor jön rá a… természet megállíthatatlan szükséglete. Leírhatatlan látvány és ízes illatélményben lehetet részünk. Ezt garantáltan nem felejtjük el egy ideig. Hát igen, ilyen a mi formánk! :))))
Az elefántogolás után sorra következtek a gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyek, melyek nevére az életbe nem fogunk emlékezni, mert annyira bonyolultak, de az biztos, hogy Indiában rengeteg Maharadzsa élt, akiknek hivatalosan min. 9 feleségük, azaz Maharanijuk volt, ebből kifolyólag hatalmas palotákat építettek és a tucatnyi feleség, plusz a mellettük tartott háremek miatt nagyon busy férfiak voltak. Na ezt el tudjuk képzelni! :) Mellesleg ebben a városban tapasztalhattuk meg azt is, milyen, amikor a semmiből váratlanul leszakad az emberre az ég. A zuhogó esőből egy bazárba menekített minket vezetőnk, ahol ácsorogva várakoztunk az égszakadás végére. Persze, hogy mi ezt az időt is kihasználtuk, és némi alkudozás után beültünk egy indiai asszony és kislánya boltjába hennát rajzoltatni. Szegény vezetőnk csak fejcsóválva, de mosolyogva! nézte a jelentet, végül elkérte a fényképező gépet, hogy készítsen eme időkitöltő leleményességről néhány emléket számunkra. Mire kifizettünk a gyönyörű kézrajzainkat, pont elállt az eső is, így kézlengetve (hogy a henna minél hamarabb száradjon) nagyon boldogan folytattuk az utunkat az obszervatórium felé. Ekkor döbbentünk rá a tényre, hogy itt sétálgatunk az utcán az emberek között, és már semmi sincs meg abból a félelemből, ami az első napokban uralkodott a hangulatunkon. Persze a vezetőnk örökös felügyelete alatt könnyű vagánynak lenni, de már legalább ki merünk szállni az autóból minden para nélkül. Lassan 1 hete vagyunk ebben az országban, és azt vettük észre, hogy semmin sem döbbenünk meg, ügyesen megtanultuk leszerelni az utcai árusokat és kíváncsiskodó embereket, így egyre magabiztosabban masírozunk a vezetőnk mögött, mint a kislibák. :) Már az állatok jelenléte is teljesen természetessé vált, habár Jaipurban megismertünk egy helyi sajátosságot, a tevés kocsit, ami a magyar lovas kocsi megfelelője. Viccesnek hat számunkra, hogy itt a tevéket – amit nálunk csak állatkertben látni – úgy használják, mint Jancsi bácsi a lovat a faluban. Büszkén jelentjük, hogy az első pillanatra borzalmasnak tűnő forgalomban megtaláltuk a rendszert. Ha fel akarod hívni magadra a figyelmet, hogy ’Vigyázz, jövök!’, akkor dudálni kell, ha pedig ezt valaki nem akarja figyelembe venni, vagy eléd vág, akkor villogtatni. És közben türelmesen, udvariasan elengedni azt az autót, aki nagyobb és erősebb. Szóval tudunk Indiában autót vezetni! :) De a biztonság kedvéért ezt azért mégis a profikra hagyjuk. :) Egyébként az első pillanatban káosznak tűnő forgalomban sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat, mint otthon, mert nyugodtan, udvariasan és egymásra figyelve vezetnek és max. 80 km/h a suhanó sebesség a sok autó és az utak minősége miatt.
Az indiai konyhával is pertuba kerültünk már. Ezt szó szerint kell érteni, ugyanis, ha valami olyat kóstolunk meg, amiről érezzük, hogy ebből futás lehet, szobánkba betérve, Betti gyógyító házi pálinkájából azonnal pertut iszunk a vacsorával/reggelivel. Tökéletesen működik! Fertőtlenítő hatása felülmúlhatatlan. :) Mivel a gyakorlat, és az eltelt napok rendkívül jól bizonyították a pálinka eme jó tulajdonságát (is), egyre bátrabban próbálkozunk az india különlegességekkel és nagyon élvezzük a rengeteg zöldségből készült fogásokat. Úgyhogy most megyünk is vacsorázni… :)
