A városnézésünk 10 órakor kezdődött, így volt végre időnk egy kiadós alvásra. A kedves pincérekkel teli étteremben elköltött nevetős reggeli után feldobódva indultunk neki, hogy idegenvezetőnk nyomában megnézzük ezt a várost is. Rögtön az első utcában belebotlottunk egy egész majom kolóniába, amit sikoltozással és nevetgéléssel értékeltünk. Sofőrünk és idegenvezetőnk rendkívül jót derültek rajtunk, és azonnal magyarázkodásba fogtunk, hogy nálunk ilyen állatot csak az állatkertben látni, nem így a nyílt utcán. Számunkra nem megszokott dolog, hogy az autóból kiszállva mamamajom kényelmesen elsétál melletted a járdán kicsinyével a hasa alatt. :) Az állatok tekintetében egyébként az utcán álldogáló, bárgyú tehenek látványához már teljesen hozzászoktunk. Utánozva a helyieket kikerüljük őket – talán csak nagyobb távolságban a nem kívánatos természeti szükségletek baleseteinek elkerülési érdekében. :)
Hát Agra nem nyerte el a tetszésünket. A szálloda barátságos hangvételétől és a gyönyörű történelmi látványosságaitól eltekintve nem sokban különbözött a két város közötti út során megtapasztalt vidéki állapottól. Romos, koszos és tele emberrel, akik úgy bámulnak minket, mintha űrlények lennénk. De vidéki város lévén az árak is alacsonyabbak, így a délutáni shoping-program keretén belül mindketten gazdagabbak lettünk egy-egy indiai öltözékkel és néhány szuvenirrel. :) A vásárlás tekintetében az indiai árusok rendkívül leleményesek. Amint európai arcszínt lát, az ár egyből a többszörösére ugrik, és van, hogy ugyannak a terméknek 3 percen belül két ára is van, mert már elfelejtette, hogy pár perccel korábban beszéltünk róla. Egyszóval: minél több pénzt le akarnak húzni az emberről. Vezetőnk tanácsára lassan elkezdtük gyakorolni az alkudozás művészetét, ami a végén már olyan jól ment, hogy valamit féláron sikerült megvennünk (habár lehet, hogy ez sem az eredeti listaára volt a terméknek, ha van egyáltalán ilyen). Az egész napos városnézés után a szállodába visszatérve már alig vártuk a vacsorát tele finomságokkal, ahol újabb hatalmas röhögés következett. A desszertes asztalon ugyanis felfedeztük a kókuszgolyó nevű édességünket, ami csak annyiban különbözött a miénktől, hogy sokkal édesebb volt, és mintha rizs is lett volna benne. Amikor kedvenc pincérünk érdeklődésére nagy magyarázatba kezdtünk és némi akcentussal elhangzott a szájából ’kokuszgoló’ szó, mindhárman hangos nevetésben törtünk ki. Aztán ezt képesek voltunk még továbbfejleszteni a ’kokuszgoló sirupban’ szókapcsolatra is, ami még nagyobb derültséget okozott a desszert asztalánál. Nagyon szerettük ezt a szállodát, még ha Agra koszos is! :)
A vacsora után szobánkba felérve kitört az elmúlt napok feszültsége és különböző sztorikat mesélve egymásnak, könnycsurgató röhögésben fetrengtünk közel 1 órán keresztül. Közben feltöltöttük a képeket is a facebookra, hogy mindenki lássa, miről is írunk ebben az útinaplóban. A nagy élményektől elfáradva úgy döntöttünk nyugovóra térünk, amikor is Anikó a falilámpa lekapcsolása közben sikeresen leverte róla az üvegburát, ami egy 5 centis darabbal hiányosabban és egyik oldalán megrepedezve végezte a földön. Természetesen újabb röhögés vette kezdetét, ami heves tanakodásba torkolott, hogyan is oldjuk meg ezt a helyzetet fizetés nélkül. Az első ötlet az volt, hogy hagyjuk az éjjeli szekrényen és reggel baromi gyorsan csekkoljunk ki és osonjunk el. De aztán rájöttünk, hogy lefénymásolták az útlevelünket, és mivan, ha nemzetközi körözést indítanak ellenünk egy lámpabúra miatt, és már láttuk magunkat, ahogy Mumbai repterén nem engednek ki az országból, amíg nem fizetjük ki az okozott kárt. Itt leakadtunk a kár szónál. Mi lenne, ha egyszerűen bepakolnánk a bőröndünkbe a lámpa darabjait, és kigurulnánk a szállodából. Így lehet, hogy olyan képet hagynánk magunk után, hogy szegény csoró magyarok még egy lámpabúrát is ellopnak, de ezt nem károkozás, és valószínűleg - ugyan leírva a magyarokat – de kiengednének az országból. Végül arra a leleményes megoldásra jutottunk, hogy a búrának csak az egyik fele törött és sérült, a másik teljesen ép, így majd reggel megszereljük, és kívülre tekerjük az ép részt. Annyira úgysem precízek az indiaiak, hogy benézzenek a lámpabúra mögé, így majd egyszercsak észre veszik, de addigra már – remélhetőleg – lakott néhány vendég a szobában utánunk. No, ezen varázslatos ihlet jötte után mély álomba merültünk…
