2011. szeptember 13-án reggel útját vette hát a nagy kaland. A több hetes előzetes csomagolás és kupaktanácsok eredményeként az indulást követő 30 km-en belül kiderült, hogy Betti nem csomagolt fürdőruhát egy olyan országba, ahol éjszaka 30 fok van, és mellesleg az összes szállodának van wellness részlege. Szerencsére ez a probléma hamar megoldódott, amikor Anikó bőröndjéből előkerült 2 db példánya is eme nélkülözhetetlen ruhadarabnak.
Az út innentől meglehetősen eseménytelennek volt mondható egészen a bécsi reptér check in pultjáig, ahol kiderült, hogy Betti jegyével probléma van – a rendszer azt mutatja, hogy nincs kifizetve a befoglalt hely. Isten jóindulataként, pozitív előjelként vagy pusztán vakszerencseként pont egy olyan ügyintézőhöz kerültünk a 30 pultból, aki magyar származású lévén az anyanyelvünkön sietett segítségünkre és 3 telefon után potom 30 perc alatt le is tisztázta a helyzetet majd átadta beszálló kártyáinkat. A nagy izgalmakat megvitatva a következő ellenőrző állomásnál majdnem becsekkoltunk az utánunk 10 perccel induló Isztambuli járatra (ott nagyobb sor várakozott, mind a Delhibe induló gépnél, és persze a birka effektus ebben az esetben is bizonyította létjogosultságát :)). Miután még Betti időben észrevette a végzetes hibát, villámgyorsan átsoroltunk a megfelelő sorba, és sikeresen továbbjutottunk a biztonsági vizsgálaton is. Anikó addig elfojtott pánikhangulata itt kezdett tetőzni, amit az éppen telefonon érdeklődő indiai meghívóknak is a tudomására hozott – nem kevésbé pánikba esett hangon, minek eredményeként mindenki pánikba esett Fekete-tengeren innen és túl. Betti a repüléssel kapcsolatos kirohanásokat rendkívül jól lekezelte egészen addig, amíg a felszállás, leszállás és légörvények okozta rázkódásokon túl fel nem merült az az előre nem látható probléma, miszerint Anikó nem tud magával mit kezdeni egy 9 órás repülő úton, és unalmában vagy rosszalkodni kezd vagy észveszejtően szőke kérdéseket tesz fel. Szerencsére a problémát - a fel- és leszálláson túl - kb. 2 óra erejéig megoldotta a Karib-tenger kalózainak negyedik része, így Bettinek csak az út maradék 50%-ban kellett kiszállással fenyegetőznie vagy nyavalygás elleni tablettát bevennie. Végül, amikor már senki sem bírta volna tovább, megváltás képen landolt a gép, ami újabb kihívásokat rejtett magában.
Delhi repterén kb. 20 indiai reptéri munkás lézengett éjjel 1-kor. Mivel eléggé bámultak anélkül is, hogy hozzájuk szóltunk volna, úgy döntöttünk, nem barátkozunk, inkább megyünk a megérzésünk után, ami egy gigantikus méretű reptéren nem feltétlenül volt a legrövidebb időintervallumú ötlet. Végül egy vámos sietett a segítségünkre, aki nagyvonalakban elmagyarázta, hogyan tudunk kijutni a reptérről és hol találjuk a csomagjainkat. Nagy örömujjongás közepette meg is láttuk őket a futószalagon (éljen, nem vesztek el!!!). A mellettünk ácsorgó útitársaink nem igazán tudták hová tenni ezt a kitörő izgalmat, de mosolyogva nyugtázták, hogy két bőröndnek is lehet ennyire örülni. A nagy vigadalom azonban gyorsan rémületté vált, amikor Betti bőröndje félig átázva „szállt le” a szalagról. Miután a reptéren megbizonyosodtunk róla, hogy valószínűleg kívülről lett nedves és nem törött össze benne semmi, ismét nagy örömködve elindultunk a kijárat felé, ahol 2 marcona katona utunkat ülve vámpapírokat kért. Némi keresgélés után mindkét papírt megtaláltuk a csupa nélkülözhetetlen dolgokat rejtő női táskáink alján, és kijutottunk India földjére, ahol az idegenvezetőnk – egy üvegfalon át végignézve a jelenetet a váróból – elég gondterhelten közelített felénk… szerintem mindenki sejti mi volt az arcára írva. :) Hát ő bármennyire is tartott attól, hogy a mi „dajkánk” lesz az elkövetkezendő 2 hétben, mi nagyon boldogok voltunk, hogy megtaláltuk a biztos pontunkat ebben az országban, majd éjjel 2-kor kiléptünk a 32 fokos szaunába.
Miután megtanultunk újra lélegezni, a meglepetéstől szóhoz sem jutottunk, mivel a bejárat elé beguruló autóból kiszálló turbános sofőr egy-egy virágfűzért akasztott a nyakunkba és meleg szívvel üdvözölve minket Indiában, Mr. Nememlékszemhogyhívjákként bemutatkozva biztosított minket róla, hogy ő lesz a személyi sofőrünk, majd az idegenvezető segítségével betuszkolták az összes motyónkat a csomagtartóba – hozzátenném, az utolsó kézi táska már az ölünkben landolt a csomagtartó telítettsége miatt. Ezután elindultunk a szállodába, amikor is a repteret elhagyva kezdtünk lassan sokkot kapni. Az airport feliraton kigurulva egy teljesen másik bolygóra csöppentünk, ahol nyomát sem tudtuk felfedezni az eddig ismert világnak. Rengeteg megdöbbentő dolgot láttunk, és azon kezdtünk el gondolkozni, hogy tudnak emberek ilyen körülmények között élni? A kegyelemdöfést az a pillanatkép adta meg, amikor „csupa hasznos holmit” tartalmazó bőröndjeinkkel megterhelt, személyi sofőrünk és idegenvezetőnk kedves csacsogásától harsogó, légkondicionált autónk elsuhant egy olyan külvárosi rész mellett, ahol félig romba dőlt házak előtt emberek tucatjai aludtak a járdán, mintha a legkényelmesebb tollpaplanon feküdnének. Egymásra nézve öntudatlanul azon kezdtünk el gondolkozni, hogy akkor most kinek is vannak problémái és nyomorúságos élete? Egy hosszú repülőút után, elcsigázottan megérkezve egy idegen országba képtelenek voltunk feldolgozni ezt az információt, amely az éjszakai járatnak köszönhetően elsőként vágott minket arcon Delhiben. Sosem gondoltuk volna, hogy rögtön az első 30 percben olyan inputot kapunk, amely arra késztet minket, hogy igencsak nézzünk bele abba a retikülbe, amit Életnek hívunk, hogy kinek mi is jutott bele! Elmélyedni a kérdéskörben azonban nem nagyon volt időnk, mert sikeresen belefutottunk Delhi városának éjszakai teherszállító csúcsforgalmába, ami egy időre teljesen elfeledtette velünk a látottakat. Élőben élvezhettük a káosz fogalmáról oly híres indiai közlekedést . Az angol baloldali közlekedést használó országban ugyanis 3 sávon 6-7 sorban közlekednek az autók, és dudálással jelzik érkezésüket és előzési szándékukat, miközben egymástól 3 centire haladnak el. Ez kívülről talán úgy nézhet ki, mint egy folyamatosan tülkölő, összevissza kuszálódott csörgőkígyó. Döbbenetes! Miközben halálfélelmünkön igyekeztünk úrrá lenni, azon kacarásztunk, micsoda kocsicsodákkal kedveskedik nekünk a Sors. Volt ott minden: ajtó nélküli, természetes „légkondival” ellátott olajszállító teherautó a ’40-es évek elejéről, „anorexiás” csirkéket szállító gépjárműnek nevezett „izé”, indiai matyó hímzéssel díszített kamion Frédiék idejéből, és sorolhatnám még a jobbnál jobb teherszállító eszközöket, amiből teljes repertoárt láthattunk a delhii éjszakában. Mint utólag kiderült ezek a járművek nappal nem közlekedhetnek, ezért éjszaka hihetetlen forgalom van a városban miattuk.
A dudaőrületből kikeveredve elértük szállodánkat, ahol azonnal 3 londíner ugrott ránk, hogy kisegítse csomagjainkat és végre „visszaértünk” Európába. Miután harmadszorra eltaláltuk a napszaknak megfelelő köszönést – és mindenki rajtunk röhögött a recepción – felmentünk a szobánkba, ami gyönyörű volt! Itt aztán leülve átbeszéltük a történteket, felhívtuk és megnyugtattuk családtagjainkat és maradék erőnket összeszedve közösen pontosítottuk magunkban a helyi dátumot, időt, napszakot és országot. Majd az első élmények hatására úgy feküdtünk le, hogy holnap hazamegyünk.
